Bemutatkozás

Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.

Jelen

A Hidasháti Mezőgazdasági Zrt. története az államosítások idején, 1949-ben kezdődött - ekkor alapították a mai társaság elődjét Békés és Murony határában, Békési Állami Gazdaság néven.

Tevékenységi körünk ma 3 fő ágazatra koncentrálódik: növénytermesztés, vetőmagüzem és állattenyésztés (ami tejelő szarvasmarha tartást jelent).

A gazdálkodás az utóbbi években nyereséges, 2007 óta a bevétel folyamatosan emelkedik. A cég számára fontos feladat a termelés feltételeinek javítása, hatékonyabbá tétele, ennek érdekében részben saját forrásból, részben pedig hitelből az elmúlt pár évben több nagyobb beruházást hajtottunk végre. 2008-2009-ben az Uniós előírásoknak megfelelően a szarvasmarha telepen képződő trágya elhelyezésére megfelelő tároló épült. 2011-ben az állattenyésztési telepen új irányítási rendszert vezettünk be, lecseréltük a silózó gépet. 2012-ben folytatódott a növénytermesztés gépeinek korszerűsítése: beszerzhettünk 3 kombájnt, egy rakodógépet, egy traktort és egy vetőgépet. 2013-ban egy nagy teljesítményű (210 LE) traktor és egy etető kocsi vásárlását tervezzük.

Egyéb tevékenységeink közül érdemes kiemelni a vadgazdálkodást és az ehhez szorosan kapcsolódó vadászati szolgáltatást, illetve vendéglátást. A vadászterület közepén álló korszerű vadászkastély gondoskodik a belföldi és külföldi vadászok, vendégek, vendégcsoportok megfelelő elhelyezéséről és ellátásáról, de a kastély egyéb rendezvények céljából is igénybe vehető.

A társaság központja Muronyban található, 132 munkatárssal. Az állandó dolgozók mellett szezonban 40-50 főnyi idénymunkást foglalkoztatunk.

A termékek és a szolgáltatások (tej, vendéglátás) minőségét a HACCP rendszer garantálja.

 

Múlt

A Hidasháti Állami Gazdaság 1952-ben jött létre a Mezőberényi és a Köröstarcsai Állami Gazdaságok egyesülésével. Később a Csárdaszállási és a Vizesfási Állami Gazdaságokat, valamint a Biharugrai Halgazdaságot is ide csatolták. A beolvadt gazdaságok egymástól jelentős távolságra helyezkedtek el, mindegyik saját történeti múlttal és - a környezethez igazodó - különböző tevékenységi körrel bírt, illetve bír napjainkban is. A legfőbb jövedelemtermelő ágazattá az öntözéses növénytermesztés, a vetőmagüzem és a - tejtermelésre szakosodott - tehenészet vált. A mezőgazdasági termelés színvonalának biztosítása érdekében gépjavító műhely épült (1955), ami jelenleg is működik. 1974-76 között került sor az első amerikai gyártmányú John Deere traktorok és New Idea csőtörő gépek vásárlására. Később megépült a vetőmagüzem (1958), a takarmánykeverő üzem (1963), a műtrágya tárház (1969), a laboratórium (1970), a lucernaliszt készítő üzem (1973) és a tehenészeti telep (1974). 1993. január 1-jével az állami gazdaság tartós állami tulajdonú részvénytársasággá alakult. A békési Holstein-fríz tehenészet, a csárdaszállási és bakuczi egység területének egy része - a vetőmagüzem és a gazdaság központja kivételével - értékesítésre került. A társaság jelenlegi szerkezete ekkor alakult ki. 2002. január 31-ével privatizálták a társaságot, fő tulajdonosa a Murato Zrt. lett.


Jövő - Hatékonyan, jövedelmezően

A társaság folyamatosan napirenden lévő céljai között szerepel az egyes ágazatok technikai, technológiai korszerűsítése, fejlesztése, a hatékonyság és jövedelmezőség növelése.
 

Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.